Tehát az én kedves ír családom, akikkel valószínű hosszú időt fogok tölteni, mert a szerződésem félig nyitott. Ez azt jelenti, hogy első körben fél évre, tehát április közepéig szól a munkám, de kölcsönös egyetértéssel ezt egy, vagy másfél évre is hosszabbíthatjuk. Az anyuka már most győzköd a hosszabbításról, mert a gyerekeknek nem okoz törést, ha nincs dadus váltás félévente az életükben. Milyen igaz. És ha tényleg jól beválik a dolog, miért is ne? Ettől áprilisban hazajöhetek egy kis látogatásra, aztán mehetnék vissza. Jó lenne szerintem. De nem szaladok ennyire előre, előbb legyek ott. :-)
Szóval O’Mahony-ék: az apuka Niall (ejtsd: Níííl) :-) pub tulajdonos. Sokak rögtön azt kérdezték erre, hogy akkor nem lehet-e, hogy iszákos? Nos nem. A gyerekek sem úgy néznek ki a képen, mint akik terrorban élnek egy piás szülő mellett, és eleve ez csak egy rossz magyar berögződés, hogy aki vendéglátós/kocsmáros, az törvényszerűen alkesz is. Egy magyar kocsma egész más, mint egy ír pub. Ott nem az az átlag, hogy bemennek az emberek lerészegedni, hanem inkább szól az ír muzsika (sokszor élőben), beszélgetnek, táncolnak, és egyáltalán: közösségi életet élnek az emberek. Egy pub-ban pl. szendvicset, teát és ilyesmit is lehet általában kapni, nem csak alkoholt. Erről sokat mesélt anno Ronan is és hány autentikus felvételt láttam, ahol a pub-ban az asztalon, vagy a padlón, de táncolnak a népek, vagy csak énekelnek (jókedvűen, de főleg józanul) és akik külső szemlélők, azok is legalább tapssal kísérik a produkciót… Szóval az magyar sajátosság, hogy kocsma=késelés, részegeskedés, tántorgás stb. És most nem akarok a saját „fajtám”, vagy a saját hazám ellen beszélni, nem azt akarom bebizonyítani, hogy az írek feltétlenül mennyivel jobb fejek, csak ami tény, az tény, akár tetszik, akár nem.
Tehát Niall apuci vezetgeti a pub-ot nem messze a lakóháztól, de ez nem jelenti azt, hogy olyan óbégatástól kéne tartanom az utcán, mint ami sokszor hétvégente itthon fogad, hiszen egyenesen szemben lakom egy vendéglátó egységgel, ami eleinte fagyizó volt, de már igen rég kocsmává vedlett át…
(Hogy gyűlölöm hallani ahogy kb. tizenéves fiatalok éjjelbe nyúlóan, részegen énekelnek, ordítoznak, anyáznak… Na, ez is egy olyan mozzanat, ami nagyon nem fog hiányozni. )
Az anyuka Hilda GYES szerűségen van, így nekem csak be kell segítenem. Én ezt kifejezetten könnyebbségnek tartom, hogy megosztjuk egymás közt a gyereknevelést és a házimunkát. A csecsemő nem az én feladatom, hiszen miatta van otthon Hilda. A baba kb. akkorra lesz 2 hónapos, mire kiérek, és Mac Dara a neve. (Ejtsd: szerintem Mek Dárá) :-) Hogy ezzel a névvel vajon kisfiú-e vagy kislány, az jó kérdés, de csak azért sem kérdezem meg. Most már legyen meglepi, majd kint megtudom :-)
Akik az én munkaköröm nagy részét képezik: a 2 éves Donncha (ejtsd: egyelőre fogalmam sincs hogy, és az ő nemét sem tudom még fotó alapján sem) :-) és a 3 éves Ríona (róla legalább egyértelműen tudom, hogy kislány). Kettőjük közül ő az, aki már tényleg felfogja, mi az, hogy dadust kapnak, és állítólag izgatottan kérdezgeti, hogy mikor érkezik a „lady” :-) Azért remélem erről a lady-ről hamar le tudom szoktatni és megegyezhetünk mondjuk a Mimi-ben, vagy ha mindenképp akarnak valami hivatalos megszólítást, akkor is a nanny, bár talán kicsit öregesebben hangzik, de szimpibb, mint a lady. Az olyan udvariaskodó, és épp ezért kicsit nekem rideg…
Egyébként sokan óva intettek attól, hogy ilyen kicsiket vállaljak, de én eleve zömmel direkt kisgyerekes családokkal tárgyaltam, mert nekem ez a korosztály a kedvencem. Lehet, hogy nehezebb, de szebb is, mint mondjuk a kiskamaszok pimaszodó világa… Persze életkori sajátosság, hogy Donncha valószínű épp a dackorszakot éli, Ríona pedig a miért?-eknél tart, de ez egy szociálpedagógusnak nem lehet akadály. :-) Én a bölcsi gyakorlatot is élveztem, pedig ott megesett, hogy hosszabban egyedül hagytak 9 eleven 1-2 évessel. Jó, itt egész nap leszek velük, de nem gáz. Én a kicsikkel mindig nagyon gyorsan kijöttem, ha valamitől, akkor attól nem félek, hogy nem sikerül velük hamar lepacsiznom. Valahogy mindig megérzik a csemeték, ha szeretik őket. Hozzám mindig még a buszon is odastartolnak a vadidegen apróságok, azok is, akik anyukája leteszi a nagy esküt, hogy jééé, az ő gyereke bizony sosem barátkozik, nem érti hogy történhetett, hogy odajön, nyújtja a kezét, mosolyog stb.
Mikor egyszer a Fővárosi Állatkert játszóházába voltam beosztva 10 órában, rengeteg csemete ragadt rám, nem egyszer kellemetlenül is éreztem magam, mikor a 2-3 évesek sorra „pattintották” le anyucit, hogy őket a „néni” (ezt azért megjegyeztem, rólam volt szó :-)) lökje a hintában, tologassa a mini biciklin, kapja el a csúszda végén stb. Szóval engem se megijeszteni, se eltántorítani nem lehet. Én örülök, hogy kicsikhez mehetek. Nem mondom, hogy feltétlen könnyű lesz, de nem is megoldhatatlan.
A házimunkáról abban állapodtunk meg, hogy a gyerkőcökkel kapcsolatos dolgokat természetesen én csinálom, pl. gyerekeknek főzés, utánuk pakolás, mosogatás, szóval „romeltakarítás”, ill. az általános „tidy up”, azaz feltakarítás tekintetében csak a megszabott étkezések után, a konyha területe az enyém, ill. nyilván magamra én mosok stb. és én takarítom a szobám, de ez alap. És én szeretnék mentes lenni attól a sok magyarba berögzült szokástól is, hogy a muszájon kívül mást csak akkor csinálnak meg, ha abból külön hasznuk van. Jó, az ember figyeljen, kizsákmányolni ne hagyja magát, ha nagyon eltérnénk a megállapodástól, tisztáznám velük, de ha néha pont ráérek és látom, hogy jó lenne még egy kis plusz segítség Hildának, biztos meg fogom csinálni, és nem fogok rögtön pénzt követelni érte. Nekem is jó, neki is, és ha úgy látja, hogy hosszú távon több segítséget adok, mint amennyit vár, lehet hogy egy idő után magától ajánl fel egy kis emelést. De ha nem, akkor is nekem jó, hogy hasznomat veszik és elégedettek velem, ráadásul megismertetik velem a kultúrát, az ottani életet, ami nem pénzre váltható dolog. Szóval szerintem teljesen jók a feltételek, legalább belejövök a háziasszony szerepkörbe. Adott esetben tök szívesen tanulok meg az egész családra új ételeket elkészíteni, hiszen az nekem a jövőben csak jó lesz, ha most rutint szerzek háziasszonykodásból, ráadásul jó fizuért. Heti 90 eurot kapok, ami kis híján a duplája havi szinten annak, amit itt családsegítős-gyermekvédelmisként kapnék, és nem 2 gyerek és némi házimunka lenne a vállamon, hanem 3 település plusz a központi feladatok… 90 euro teljesen jó bér egy dadusnak, sok helyen 70-et ajánlanak ugyanannyi munkáért. Én nem iszom alkoholt, nem cigizem, nem járok discoba, nem fogok taxival mászkálni, nem tervezek a szükséges dolgok megvételén túl extra „shoppingolást”, tehát teljesen jól megoldható, hogy a heti 90 euroból minimum 50-et mindig félre tegyek, de az sem biztos, hogy a másik 40-et feltétlen elköltöm egy héten, hiszen pl. tusfürdőt, mosóport stb. sem kell hetente venni. Amit költőpénznek szánok, abból inkább időnként körbecsavarognám szép lassan a vidéket, egyszóval felfedező utakat tennék. Többet ér, mintha elkölteném baromságokra.
Ha már említettem a tusfürdőt és hasonlókat. O’Mahony-ék olyan rendesek, hogy írtak, tudva, hogy meg van nekem szabva mennyi cuccom lehet a bőröndömben, vettek nekem tusfürdőt, sampont, hajbalzsamot és törölközőket, hogy ezekkel ne teljen a hely a csomagomban. Olyan kedvesek, ezek az apró gesztusok nekem sokat jelentenek és jól esnek. Különben is, így tuti befér a plüss mackóm :-) Ő bizony jön velem. Max. szerzek a reptéri személyzetnek egy vidám napot. Hogy fognak röhögni mikor átvilágítják a csomagom és ott figyel benne egy gombszemű, nem is kicsi mackó pajti…
Vissza a családhoz: Tényleg nagyon rendesek velem már most, előre is. Sok kis apró gesztusból érzem, hogy ők nem csak dumából írták, hogy egyenrangúként/családtagként szeretnének kezelni, és törekednének rá, hogy annyira jól érezzem magam náluk, amennyire csak lehet. (Még discoba is elvinnének, ha lenne rá igényem, ezt tisztáztuk, inkább az igazi, autentikus ír szórakozási módokat mutatják meg, ahogy kértem). Én leszek náluk az első dadus, és nagyon izgulnak ők is, hogy jó fogadó család legyenek. Pl. a szobámat is kiválaszthattam 2 vendégszoba közül, és amelyikben maradtunk, azt kifestették, kicsinosítgatták, aztán már felhúzták az ágyam is és remélik, hogy fog nekem tetszeni. (Persze hogy fog, nem kell egy fillért se fizetnem érte, és még a kajába sem kell beszállnom, ráadásul egy újonnan kitatarozott szobát kapok fürdőszobával, tv-vel – ha kedvem támadna angolul filmeket nézni - , szóval mi rosszat mondhatnék?) Már csak meg kell felelnem nekik, meg kell őriznem a megelőlegezett hatalmas bizalmukat, de azt hiszem menni fog. Nem vagyok tökéletes, de rugalmas és alkalmazkodó igen, nem hiszem, hogy nagyon összeférhetetlenségekbe ütköznénk egymással. És még egy dolog, ami nekem sokat jelent: O’Mahony-ék fizetnek nekem szobát is az egyik reptéri szállóban. Okt. 15-én Ferihegyről (jól van, tudom, Liszt Ferenc Aerport) 20:10-kor indul a gépem, aztán 3 óra 5 perces út után (1 óra eltolódás miatt) ír idő szerint 22:15-kor landolok Dublinban. És a kedves O’Mahony család semmiképp nem szerette volna, hogy a reptéri tranzit váróban alvás kalandjával induljon írországi tartózkodásom (amit egyébként szívesen bevállaltam volna, már csak buliból is), foglaltak nekem egy klassz kis szobát. Így le tudok zuhanyozni és nyugodtan alhatok, a cuccaim őrzése nélkül. Másnap pedig egyenesen a reptér elől indul az Aercoach buszom le Cork city-be, ahol a buszpályaudvaron felvesz a család kocsival, és robogunk tovább Newcestownba. Egyébként engem lázba hoz, hogy fényes nappal szelem át fél Írországot, és látom a tájat végig a kiírás szerint 3 óra 10 perces út alatt. (Nekem meg se kottyan 3 óra buszozás, Görögországba pl. csak oda és aztán csak vissza 24 óra volt, de én azt is élveztem). Aztán találkozó a családdal és irány haza :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése